Címke archív: 2. élő adás
Demes Tamás és Kelemen Csaba – Lil C párbaját nézhetitek meg nálunk ismét, ha szeretnétek látni, hogy ki hogyan fejezte ki azt, hogy párbajoznia kellett. Kelemen Csaba a mentorok szerint az eddigi legjobb produkciójával tudott előrukkolni, míg Demes Tamás pedig inkább mérges volt, mint hogy tudta volna kezelni ezt a szituációt.
Az X faktor történelmében most fordult elő először, hogy egy mentor 2 tehetsége párbajozhatott volna egymással. Most viszont bekövetkezett, de az a baj, hogy a mentor akinél elő jött ez a szituáció az Keresztes Ildikó volt. Nagy Feró és Malek Miklós Demes tamásra voksolt, míg Geszti Péter Lil C-t küldte volna haza. Geszti gondolom azért mondta Lil C-t, hogy Ildikónak a döntését megkönnyítse. Hiszen, ha Ildikó azt mondja, hogy Lil C menjen haza, akkor döntetlen [...]
Tóth Gabi nem lehet ismeretlen a magyar zenekedvelők számára. Gabi szinte minden csatornán jelen van és A nagy duett műsorában pedig saját tanítványa is volt. Már nem is emlékszünk talán arra, hogy egykoron a konkurens csatornának köszönheti a sikerét, hiszen annyi remek számmal tudott előrukkolni, hogy már szinte a testvérét Tóth Verát se nagyon emlegetjük. Az egyik szerzeményét mutathatta be nekünk ismét egy élő produkció keretében.
Az ikrek, Hajdú Mariann és Hajdú Beáta egy szép Fergie számot énekeltek, mégpedig a Big girls dont cry-t. A számválasztás jogos is lehet, hiszen a lányok mindig elérzékenyültek a a produkciójuk végén, ezért mindig tudtak egy nagyot sírni. Viszont lehet felnőttek egy hét alatt, hiszen most nagyon boldogok voltak és inkább csak nagyokat mosolyogtak a produkciójuk végén.
Bagosi Alexa sajnos nem igazán tud mozogni a színpadon, de ez a legkisebb problémája én úgy érzem, hiszen a zsűrinek egyáltalán nem tetszett a produkciója. Szerintem nagyon elvették a kedvét Alexának és nem ezt érdemelte volna, hiszen beleadott mindent és nem éreztem rosszabbnak, mint a többi produkciót. Fel a fejjel Alexa, jó voltál, mi szurkolunk neked.
Baricz Gergő érdekes dalt választott az X faktor 2011 2. adásában. Magával a dallal nem volt probléma, de a mentorok úgy gondolták, hogy sok helyen volt hamis a produkció. Később elismerték, hogy nagyon nehéz dal és még a mentorok se tudják tisztán énekelni, de ettől függetlenül azért Gergő lelkébe rendesen bele tudtak gázolni.

